Szerintem a TAP I rész…

 

Miként a Nyitányban írtam, ez egy felfedező blog, vagyis én is csak éppen elkezdtem vizsgálódásaimat a tudomány és politika kapcsolatai, illetve a tényalapú vagy (bizonyíték-alapú) politika területén. Eddigiekben felgyülemlett gondolataimból készítettem egy Prezit. Természetesen kezdetleges, egyszerűsített és idealista sok tekintetben. Mégis, adhat az olvasónak pár támpontot vagy áttekintést a témáról, vagy arról, amit én gondolok róla.

A bizonyíték alapú politikai döntéshozatal fogalma tulajdonképpen a bizonyíték alapú orvoslás mintájára alakult ki, vagyis lényege, hogy a politikai döntéseket a tudományos módszertan által bizonyított tények, adatok, információk alapozzák meg. Ennek jelentősége abban áll, hogy ez a megközelítés biztosítja leginkább, hogy a döntéshozatal a jelen valóságos folyamataira reflektáljon.

Ugyanakkor a tényalapú politika nem jelent valamiféle tiszta technokrata vezetéselméletet, sem önálló ideológiát. Célja az, hogy a politikai döntéshozatal tudományos, ténybeli alapjait erősítse. Nem közvetít konkrét világnézetet vagy értékrendet sem, bár tapasztalataim szerint képviselői jellemzően a társadalmi igazságosság és a demokrácia fejlődése érdekében tevékenykednek.

A tudományos ismeretek és szempontok megjelenítése és képviselete több ponton is bekapcsolódhat a politikai folyamatokba, nem egyszerűen arról van szó, hogy egyes ügyekben a szakemberek tanácsot adnak a politikusoknak, amikor ők kérik. Ez is egy lépés, de csak az egyik és talán nem is a legjelentősebb. Fel kell ismernünk azt, hogy a tudományos információk és gondolkodás közvetítése hogyan hat a politika valódi főszereplőinek, a választópolgároknak a preferencáira.

Rögtönzött modellemben a politikai élet legfontosabb résztvevőinek információs kapcsolatait próbáltam fölvázolni. (Remélem, nem hagytam ki senkit…) Vagyis a hangsúly a döntéshozatalhoz szükséges ismeretek átadásának módján, a kommunikáción van. Ennélfogva nem bonyolítottam meg a gazdasági szereplők és a média hatásaival, egyszerűsített elméletemben ők legföljebb közvetítők és nincs saját politikai hatásuk. Tehát azt feltételezem – nem nagyon életszerűen -, hogy a média és gazdaság kiegyensúlyozott, elfogulatlan, racionális, valósághű.

Az ábrán kiemelt világos színű nyilakkal jeleztem azokat az aktivitásokat, amelyek a tényalapú politika központi elemei és közülük vastagítva, ami a tudomány közvetlen befolyásolási lehetőségeinek hatóköre.

Mivel nem vagyok politológus vagy politikai elemző, a szakmai terminológiát ne kérje számon rajtam az olvasó, ám szívesen fogadok bármilyen javaslatot, észrevételt fapados prezentációmhoz, annak fejlődése érdekében.

A Prezit megnyitva a nyilakkal lehet végighaladni az előadáson, de a nyitóoldalon a kurzor mozgatásával és a részletek nagyításával is bejárható az ábra.

tapi_prezi21.png